2010. január 31., vasárnap

Kimaradtunk a jóból

Észak-Magyarországon van a legtöbb hó, tegnap és ma is gyakorlatilag folyamatosan esett. Itt meg semmi, az a 3cm van még, ami megmaradt a 2 héttel ezelőtti havazásból.

2010. január 24., vasárnap

Már megint Dalos-hegy


Igen, már megint. Ugyanis a mai napon ott síeltem (?). Sikerült két félszer, meg egy egész-szer lecsúsznom. Azért félszer, mert ugye felvonó nincs, és csak a pálya feléig csúsztam le, hogy vissza tudjak gyalogolni. Hát mit ne mondjak, elég kemény... Az egész pedig az volt, mikor a végén már a Lővér Szállóhoz mentem, így nem kellett felmásznom. A másik az, hogy síelőt, snowboardost alig látni (1-2 meg ma magam kivételével) hanem mindenhol szánkósok, csúszkások. Rettenetes, ráadásul elrontják a pályát. Csúszni fura, nincs ugye lenyomva rendesen a hó, ráadásul a föld "ki van faragva" a keresztutaknál, így ott repül az ember egy kicsit (vagy esik, mint én). A pályát nem rendeltetésszerűen használók voltak kb 50-en, ki vagyok én hogy megmondjam nekik, hogy Ez itt egy sípálya ezért nem is szóltam semmit, csak csúsztam, másztam ...... És ott állt mellettem a pár éve szépen felújított sífelvonó, amit állítólag megrongáltak, meg nincs pénz a működtetésére. Azt értem, hogy eddig ingyenes volt, és mióta jogszabályt változtattak, azóta többet kellene fizetni a működésért. De ha esetleg jelképes összegért fizetőssé tennék, akkor tudnák is működtetni, erre nem gondolnak? Vagy csak én nem hallottam erről semmit? Mindegy. Szerintem akár a párszáz méterre telephellyel rendelkező Antenna Hungária is üzemeltethetné... A lényeg, hogy ha valaki síelni akar, figyeljen a pályákat nem rendeltetésszerűen használó szánkózókra, illetve készüljön fel, hogy jól el fog fáradni a domb(hegy?) megmászása miatt.

2010. január 22., péntek

Sífutás

A www.sopronnordic.hu honlap szerint az 1-4 pályákon a nyomfektetés megtörtént, a pályák használhatóak sífutásra :)

2010. január 20., szerda

Ingyenes Tesco járat

Pár órája fotóztam a Jerevánon ezt a parkoló buszt. Talán a Tesco nálunk is bevezeti az ingyenes járatát? Több városban működik már ilyen, márpedig azért itt sem a városközpontban van az áruház.

Együtt. Veled ?

A név változott, a szolgáltatás megmaradt :)

2010. január 19., kedd

Torna utca tava


Talán megszűnik a mocsár a Torna u tcában? Van rá esély, tegnap ugyanis egy markoló dolgozott benne, több munkás társaságában...

2010. január 16., szombat

Régi idők sípályája

A helyszín az Ifjúsági táborral szembeni domb, egykoron itt működött egy sípálya, felvonóval. Kölyökkoromból még rémlik hogy az akkor már nem működő sípályának meg megvolt a felvonója, igaz nagyon rossz állapotban, üzemképtelenül, illetve egyszer égett a villany a gépház(?) elején, az ajtó felett. De ez már a múlté, az egykor *feltételezhetően* nagy sportolni vágyó közönségnek helyet adó terület már elég sivár képet mutat.

Már szinte semmi nyoma, hogy itt valaha élet volt, néhol egy két betontömb még kilátszik a hó alól (bár nem tudom mit lehet itt látni, ha nincs hó)


A gépház(?) vagy kulcsosház vagy nem tudom mi lehett ez anno, -se mutat szebb képet.

Viszont a környéken most is van élet, ezt is mutatja a kikoptatott domb, ahol szánkózni, bobozni, csúszkálni szoktak az "ifjak", ezt is bizonyítja az a 3 összetört szánkó maradvány, amit sajnos nem fényképeztem le, ellentétben pl ezzel az üzemen kívüli híddal, aminek amúgy sincs értelme már, mert a patak legkevésbé sem itt folyik...

Nagyjából ennyi, sajnos nem tudtam semmi infót összeszedni arról, hogy mikor zárták be a sípályát, miért, illetve hogy most miért nem csinálnak vele semmit...

2010. január 12., kedd

Amikor Karácsony már a végét járja

...akkor ellepik a várost a kidobált karácsonyfák :) Ezt most nem negatív kritikaként írom, csak tényként közlöm, tehát semmi bajom nincs ezzel. Mindenesetre elvileg már csak néhány napig kell az embereknek a Várkerületi villanypóznáknál, itt-ott elhelyezett ex karácsonyfákat, ugyanis "elvileg" összeszedik majd őket, és ha jól tudom, nagy részét jótékony célra ajánlják fel (gondolom tüzelő)
Íme néhány kép