2010. április 24., szombat

Critical Mass Sopron

Letekertem a Critical Mass-t, a rendezvény végén elhangzott adat szerint több, mint 370-en voltak, azok akik regisztráltak, de szerintem ennél többen is voltunk, főleg, hogy nem én lehettem az egyetlen olyan suttyó, aki későn érkezett, és nem tudott regisztrálni. Azt mondták, utólag is lehet, de fogalmam sincs, hogy hol. Ötlet?

2010. április 20., kedd

Köszönet

Először történt meg, hogy az Időkép-Viharvadász kamerám a legnézettebbek közé került, köszönhetően annak a kis zivatarnak ami bő másfél órája itt leesett, meg persze nektek, nézők, KÖSZ! A kamerám egyébként nem non-stop, ha elérhető, akkor ITT érhető el!

2010. április 9., péntek

Bumeráng

Ugyebár a mai napon volt Győrben a Mosolyturné keretén belül a Bumeráng, ezt jól szét is promózták, a városban láttam vagy 5 ilyen plakátot, de amin fennakadt a szemem, az az volt, hogy a győri frekvenciát írták rá (87.6) és nem a sopronit (96.8)

Felhívás!

A Mély úton járva találtam ezt a felhívást:



A felhívást nem én tettem ki, viszont buzdítanék mindenkit, hogy csatlakozzon holnap ehhez az összefogáshoz, hiszen a Mély út környéke tényleg elég csúnyán néz ki, legalábbis a temető alatti rész. Egyébként egy szivárgó is található a domboldalban, nyáron is folyik a víz, esetleg érdemes lenne kezdeni vele valamit, vízminőség ellenőrzés, stb...



2010. április 7., szerda

Kedvenc buszmegállóim



Az egy dolog, hogy egy nap háromszor jár csak erre busz, attól még ez egy BUSZMEGÁLLÓ, és feltételezem, azért nincs felfestve, mert a parkoló autóktól nem fért el a festő cucc. (meg azok a kukák is jó helyen vannak) :-) Mi változott a 2009 szeptemberi bejegyzés óta? Semmi, max a telefonom kamerája lett sz_rabb...

2010. április 6., kedd

VOD a soproni UPC hálózaton

A T-Home IPTV 2 évvel ezelőtti bevezetése után a UPC Magyarorszák Kft. ma 17:00-tól Soproni szolgáltatási területén is elindította a VOD szolgáltatását. Ez tulajdonképpen egy videótár, ami rengeteg filmet, sorozatot (...) tartalmaz, melyek közül a premier filmek 700Ft-ért, egyéb filmek 500Ft-ért érhetőek el, de természetesen rengeteg ingyenes tartalom is van. A szolgáltatást a UPC Mediabox ON DEMAND feliratú gombjával lehet elérni. Ezzel egyidőben a 10-es csatornán elérhetővé vált a UPC Videotár Infó nevű csatorna, mely segítséget nyújt, hogy milyen filmet is vegyünk ki a "tékából", filmbemutatókat, ajánlókat sugároz.

Zárt benzinkút

Meg nem erősített információk szerint a Sopron/Kelénpatak határátkelőnél két oldalt elhelyezkedő benzinkutak közül legalább egy bezárt, az ok egyelőre előttem ismeretlen, de a holtankoljak.hu oldal információi is ezt támasztják alá. Reméljük, nem szűnt meg végleg, és csak egy MOL design-cseréről van szó, nem pedig a kút végleges megszüntetéséről. A "Sopron, Határátkelő II. Kelet" nevű kútról van szó.

2010. április 4., vasárnap

Turistaút teszt 1. rész


Csinálok egy ilyen rovatot is, ahol azt fogom tesztelni, hogy a városon át, a hegyekbe haladó turistautakat hogy lehet követni, jó-e, egyértelmű-e a jelzés. Elsőként a kék vonal jelzésű utat próbáltam ki, a Deák téren láttam kitáblázva, hogy például a Bögre forrás 4,4km. Errefelé el is indult
am, a jelzés a következő útvonalon h alad: Deák tér -> Batsányi utca -> Alsólővér utca -> Mikoviny út -> Városliget utca -> Villa sor -> Várisi út -> Ojtozi fasor -> Erdei tornapálya -> ...
A jelzés teljesen egyértelmű, egyetlen helyen tévelyedtem meg, az pedig a Lővér Szállónál volt, innen ugyanis hiányzik az irányjelző tábla, csak a 2 csavarja van meg. Mivel kerékpárral haladtam, nem tartott 70 percig az út, mint azt a tábla írta a Deák téren, egyúttal el kell ismernem, hogy ez a turistaút és célpont jelzés kiválóan van jelölve. Hamarosan újabb turistautat fogok tesztelni!