2010. július 31., szombat

Megújuló Győri út


A LIDL áruház építése okán egy új Rák patak hidat, és 2 új lámpás csomópontot helyeztek el a Győri úton, de egyelőre még semmi sem üzemel ezekből. Azt hittem, hogy végre megcsinálják a járdát is, de sajnos nem, egyelőre kizárólag a kereszteződésnél kapott az új burkolatot.
Azt hittem, hogy már tavaly decemberre kinyit az áruház, de még mindig nincs semmi, bár ha engem kérdeznek, inkább meg se nyíljon, nyílna helyette inkább valami nagy Coop (ami MAGYAR).
Két nagyobbnak nevezhető hibát vettem még észre, az egyik ugyebár az, hogy pl a gumishoz vagy a bútorbolthoz nem lehet lehajtani a város felől, kell menni egy kört az új hídon keresztül.
A másik pedig, hogy a buszmegálló és a járda között van körülbelül fél méter szintkülönbség, és nincs lépcső! Tehát ha a buszmegállóba szeretnél lemenni, gyakorlatilag leesel.
Egyébként a Győri út - Kőszegi út kereszteződésében levő közlekedési lámpára is ráférne már egy ápdét, volt, hogy hetekig nem működött a zöld például az egyik gyalogos átkelőn.

2010. július 30., péntek

Dorfmeister utcai parkolás

Többen jártak már pórul a Dorfmeister utcában a parkolással kapcsolatban. Az utca "mindkét irányból átmenő forgalom tilos" táblákkal van bekerítve, amik mindig is ott voltak, de állítólag régen volt kiegészítő tábla "Kivéve lakók" felirattal. Ebben lehet valami, hiszen a kocsink anno több évtizeden keresztül is parkolt itt. Ilyen viszont már egy ideje nem volt, a Kisalföld pedig egy január végi cikkében írta, hogy ez az utca is be lett vonva a fizető parkolásba. Ami pedig NEM IGAZ, mert egy ismerősömet is megbüntette egy közterület-felügyelő, annak ellenére, hogy vett parkolójegyet. Mint kiderült, az utcában tilos a megállás a kétoldalt levő "mindkét irányból átmenő forgalom tilos" táblák miatt, viszont ez így nem egyértelmű. Meg nem erősített információk szerint a probléma nemsokára úgyis meg fog szűnni, ugyanis a templom ledeíszkövezi az egész utcát, és mindkét behajtási oldalán oszlopokat helyeznek el a forgalom elkerülése miatt.
Egyébként mai ottjártamkor egy új kiegészítő tábla került ki Kivétel Célforgalom felirattal, viszont parkoló autó egy sem állt, ki érti ezt.


2010. július 28., szerda

Visszafejlődés

előtte ----------------- utána

Tisztelt Vízmű! Én az ivókút rekonstrukciót nem pont így gondoltam!


ex lámpaoszlopok

Ezek a lámpaoszlopok hónapok óta kidőlve fekszenek a Balfi úton, a Pihenőkereszt lakópark felett, ki tudja, mikor helyezik vissza őket, vagy tesznek helyükre újakat.

2010. július 13., kedd

Városi kempingek

Sopronban 3 kemping létezik, egy van ugye a Lőverekben, egy Bánfalván és egy Balfon. Ezek közül csak a balfi működik, a másik kettő sorsa elég sanyarú.
A Lőver Kemping minden évben helyet ad a VOLT nevű nagyszabású zenei fesztiválnak, ez valószínűleg a tulajnak jelentős bevételt hoz, ezen a pár napon kívül azonban a kemping nincs használatban. Lezárva nincs, átjárható, viszont kempingezni nem lehet, se sátorral, se lakókocsival, se kis faházban lakva. Egyébként szerintem nincs olyan rossz állapotban a terület, mai ottjártamkor például a lámpasor is be volt kapcsolva. Nem kerülne sokba a rendbe tétele tó-meder kitakarítással, festéssel, környezet rendezéssel, mobil WC-k elhelyezésével...


A másik pedig az Ózon kemping, ami Sopronbánfalván volt, ez teljesen le van zárva, életnek semmi nyoma, bizonyos cégnevek vannak kiírva a kapura.


Kölyökkoromban még mindkét camping rendesen működött, az Ózonban volt medence is, kár, hogy 2010-ben egy ~60.000 lakosságú, "Legvirágosabb", turistacsalogató, Fertő-közeli, határmenti városnak csak egyetlen ilyen létesítménye van, az is az egyik elővárosban.

2010. július 11., vasárnap

Mit kell tenni hőség idején?

Megszüntetni a felesleges vízpazarlást:


Kiváló ivókutakat üzemeltetni:


Fertőzések elkerülése végett a szennyvizet biztonságosan elvezetni:


Bocs :)
Természetesen a városban a fent említett negatív példáknak ellenpéldái is megtalálhatóak, csak most ezeket ragadtam ki.

2010. július 9., péntek

Új hirdetőoszlopok a városban


Akik gyakran járják a várost, észrevehették, hogy új hirdetőoszlopok jelentek meg forgalmasabb helyeken, többek között a Lackner Kristóf utcában, a Mátyás Király utcában és a Csengery utcában is. Régen sok ilyen volt a városban, főleg fák köré tettek ilyen oszlopokat, de volt önálló is, pár éve eltüntették az összeset. Valójában azonban sok a kihasználatlan reklámfelület így is, főleg buszmegállókban, az lenne a jó, ha minden reklámtábla fel lenne töltve reklámmal, mert még több lett az üres hely.



Átkelők az Ógabona téren

Végig az Ógabona és a Petőfi téren van ugyebár 3 régebbi típusú közlekedési lámpa, melyek közül 2 csak és kizárólag a gyalogosok átkelését biztosít(aná), egy pedig még pluszban a Színház utcából való kihajtást is segítené. A gond csak az, hogy ezek mind automata lámpák, vagyis kb 1 perc után váltanak a gyalogosoknak zöldre, akkor is, ha nincs ott senki. Márpedig tegnap délután szinte senki sem állt ott, és az utóbbi időben bármikor is jártam erre, soha sem volt forgalmas egyik átkelőhely sem. A Petőfi tér felújítása és lezárása előtt volt ezekhez a lámpákhoz is jelző, amivel elő lehetett idézni hogy zöldre váltson a gyalogosoknak, most viszont már nincs semmi ilyen lehetőség. A lámpák így szerintem csak akadályozzák a forgalmat.

A videó eredetileg HD minőségű, de lebutítottam, hogy senki személyiségi jogával ne legyen probléma.

2010. július 6., kedd

Mit meg nem teszünk egy kis elismerésért

"Egy kis elismerés" alatt A Legvirágosabb Város címre gondoltam, tegnap *egy percen múlt* volt itt az a bizottság, errre az alkalomra gyakorlatilag gyorsan "rendbe tették" a várost.



És így összességében egész szép lett :) bár csak minden nap ilyen jellegű fejlődésbe botlanék

2010. július 2., péntek

Épül a kerékpárút 41 milkából

... de nem táblacsokiból, hanem 41 millió kemény magyar forintból (pontosabban 40,9millió). A Kisalföld egyik és másik cikke szerint ugyanis ennyibe fáj az az új kerékpárút, mely útvonala Hubertusz út–Major köz–Szent Mihály utca (?). Igazából már itt sem világos, hogy honnan hova tart ez a kerékpárút, talán ez a pici térkép segítségünkre lehet, amit a Sopron.hu -n találtam:


Mindenesetre az örömteli, hogy fejlődik a város kerékpárút hálózata, viszont hogy 41 millióba kerül egy olyan kerékpárút, amiből az új építésű szakasz 588m az már elég durva. Szerencsére összeköttetést csinálnak a Tómalom utcából induló kerékpárúttal is, már csak a Deák téren és a Balf felé haladó kerékpárutakkal kellene kapcsolatot létesíteni.


2010. július 1., csütörtök

Figyelemfelhívó lámpák, de minek

A 84-es főút városon belül haladó szakaszán csomó sárgán villogó figyelemfelhívó lámpa van, amik gyalogátkelőre figyelmeztetnek. Legalábbis ez az elmélet, mert valahol már meg sincs a lámpa, valahol meg egyáltalán nem működik.
Az első ugye a téglagyárnál van, persze itt mind a két irányban levő működik, az egy dolog, hogy a gyárban jelenleg termelés nem folyik.

A következő az Agyag utcánál van, itt ugye az elkerülő mindkét oldalán van buszmegálló is, ezért is lenne fontos hogy mindkét lámpa működjön, ennek ellenére csak az egyik, a téglagyár irányába haladó oldalon levő megy.

Ez után következő az Okai utcánál van (itt ugye az utcát kettészeli a főút) és már csak az egyik, a temető felé vezető oldalon van lámpa, az se működik.

A következő ilyen figyelemfelhívó lámpa a Bécsi út - Bob pálya kereszteződésnél van, itt fontos is, és mindkettő működik is. A problémám az, hogy az előző lámpától idáig egy csomó forgalmasabb (nem körforgalmi) átkelő is van, és egyiknél sincs lámpa, pedig elkelne (engem se nagyon akarnak átengedni sokszor).

Az utolsó ilyen jelzőlámpa pedig a Bécsi út - Vadászháznál van, állítások szerint ez egy nagyon forgalmatlan átkelő, ezért is érthetetlen számomra, hogy miért van itt lámpa (igaz, csak 1db) hiszen például a Koronázó dombnál vagy a Mély útnál sokkal fontosabb lenne.