2010. június 29., kedd

Kerékpárúti állapotjelentés, 2. rész

Ahogy hónap elején írtam, folytatom a helyi kerékpárutakat bemutató sorozatomat. Ebben a postban a Szent Mihály körforgalomtól a Nagytómalomig mutatom be a kerékpárút állapotát.
Maga a kijelölt út a Tómalom utca elején kezdődik, ez ugyebár itt egy zsákutca.

Az utolsó társasháznál van több bolt is, itt van lehetőségünk utoljára valami ételhez/italhoz jutni, a legközelebbi büfé a Nagytómalomnál van. Az út baloldalán itt volt egyébként egy térkép a környékről, de kezdetben meg volt rongálva, most meg már csak a két egykori tartórúdja van meg.

Az út egészen az erdő aljáig egyben autók által is használt út, ezért 30-as sebességkorlátozás van (amit persze nehéz betartani ilyen viszonylag jó minőségű aszfalton)

Az erdő aljában aztán megváltozik a helyzet, az út két részre szakad, az egyik az autósok által használt (nevezzük nevén, Barka sor), a másik a kizárólag kerékpárosok számára fenntartott, egyik sem aszfaltos.

A Barka sor csak párszáz méterig tart ellentétben a kerékpárúttal. A Kistómalomnál két fémrúd állja az autósok útját, majd előbbre egy vastagabb, azonban ebből régebben kettő volt, feltételezem ezért rakták le az újabbakat, hogy "nem kellene autóval végigfurikázni a kerékpárúton". Itt található az első pihenőhely is.


Innentől egyébként már újra autóforgalom is van az egyébként makadám típusú úton. Végül megérkezünk a Nagytómalomhoz, ahol több lehetőségünk is van, egyik az, hogy lemegyünk úszni egy jót, a másik, hogy továbbmegyünk az egyik kijelölt kerékpárúton Fertőrákos felé, vagy a másikon Sopronkőhida felé. Itt egyébként még megtalálható olyan térkép, amilyen az Aranyhegy lábánál már nem.


Összességében szerintem ez a kerékpárút is jó, egy-két apróbb szépséghiba természetesen itt is akad, mint például hogy van jópár üres táblatartó oszlop, amiken régen a 30-as korlátozást jelölték, vagy hogy a keskeny makadám kerékpárút szélén levő növényzetet nem igazán nyírják. Hiányzik még pár olyan típusú megállóhely, mint amilyenek a városban vannak, mindenesetre még egy kicsit több odafigyeléssel ez a kerékpárút is remek színvonalú lehetne.

2010. június 28., hétfő

Sok a szúnyog

Rengeteg a szúnyog a városban és környékén, főleg a zöldövezeti városrészekben, így személyes példát tudok említeni, a Virágvölgyben ha már egy kis árnyék van, azonnal megjelennek ezek a vérszívók, és nem lehet kibírni a jelenlétüket. De a belsőbb városrészekben is fennáll ez a probléma, esténként az erkélyen várakoznak a szúnyogok, és ahogy kinyitom a szúnyoghálót, azonnal bejönnek. Állítások szerint az ország másik felében, Sátoraljaújhelyen párhetente van légi szúnyogirtás, illetve földi is, nálunk is elkelne a gyakoribb gyérítés.

Szerk. 18:45: az imént ment el felettünk 3x is a szúnyogirtó, úgyhogy nem szóltam :)

2010. június 25., péntek

Deák Étterem ReBorn

A megyei napilapban (nevezzük nevén, Kisalföld) ezen a héten jelent meg egy cikk, miszerint az egykor szebb napokat látott Deák Éttermet két héten belül elkezdik átépíteni. Úgy tűnik, erre tényleg sor kerül hamarosan, hiszen a kerthelyiség kerítése már régóta be lett vonva náddal, a takarás érdekében, illetve ma "az ügy érdekében dolgozókat" is láttam a létesítmény környékén.


Égő vagon

Meg nem erősített információk szerint ismeretlenek felgyújtottak egy vasúti kocsit a Déli pályaudvar közelében, a tűzoltóknak már sikerült megfékezniük a lángokat. Az infót köszönöm Pepsinek!

2010. június 23., szerda

A panoráma nem minden

A mai napon a bánfalvi kőfejtőn (van neki neve?) jártam. Ez a rész megközelíthető a zöld vonal jelzésű turistaútról, a Hotel Koronától illetve az Ibolya úti lakóteleptől. A kőfejtő tetején egyfajta páholy van, illetve egy kápolna, viszont sajnos az egész elég sanyarú képet mutat. A kápolna és a környéke tele volt szeméttel, a tetejét és a keresztet összetagelték, illetve a korábban pihenés célját szolgáló padot összetörték. Ezen kívül a megközelítő ösvényt kezdi benőni a növényzet.


Kis munkával simán újra kulturálttá lehet tenni ezt a helyet, hiszen a panoráma csodálatos.


2010. június 16., szerda

Szélsőséges időjárás?


Rák patak TEGNAP és MA. Lehet, hogy a képek alapján nagyon nem jön át, hogy a két kép között nem csak az a különbség, hogy a tegnapi telefonnal, a mai meg fényképezővel készült.

2010. június 9., szerda

Beszakadt úttest

Úgyis igen nagy divat lett az útbeszakadás, ezért mi sem maradhattunk ki ebből

Ezek tegnapi képek, mára már kijavították a hibát (vagyis elkezdték kijavítani)

2010. június 4., péntek

Kerékpárúti állapotjelentés

Ebben a postban a Tesco -tól Ágfalva közigazgatási határáig húzódó kerékpárutat szeretném jellemezni. Félreértések elkerülése végett sok pihenőhelyen van egy tábla üveggel vagy már kitörve, ennek a helyén egy térkép volt, a környék kerékpárútjaival, de ezeket mindenhol megrongálták, ezért tették ki az üveges táblákat, ami nem bizonyult egy jó megoldásnak, ráadásul mind üres.
Maga a kerékpárút a Tesco mögött kezdődik, folytatása nincs (!).

Ahogy haladunk, utunkat keresztezi az Ipar körút, itt lámpás csomópont van, a kerékpárosoknak direkt jelzett lámpával.
A kereszteződés után van az első pihenő, itt még minden rendben van, a tábla ép, a kerékpártárolók megvannak, a padok is hibátlanok

Ahogy tovább haladunk, a benzinkút előtt újra tábla figyelmeztet bennünket, hogy kerékpáros/gyalogos úton járunk, ami számomra új, régebben nem volt még. A következő pihenő az autómosónál van, ez elég gáz állapotban van, a kerékpártárolókon kívül egyetlen pad van (!!!)

Tovább haladva az új áruház hídja állja utunkat, ami még nincs kész, ezért maszek átjárási lehetőséget csináltak, itt figyelni kell. A következő megállóhely a vasúti híd mellett van, ez elég korrekt állapotot mutat, a tábla üvege mondjuk ki van törve, de azon kívül elfogadható.

utána viszont semmi sem emlékeztet arra, hogy ez kerékpár út lenne, se tábla, se aszfalt, többnapos esőzés után végig tócsákkal, sárral.
A körforgalomnál aztán újra előkerül a kerékpárút jelölése, majd a következő pihenő a Deák sulinál van, az egyik pad egy az egyben hiányzik, valamit itt van egy ivókút, ami ugyan üzemképtelen, de ki fog derülni, hogy ez van a legjobb állapotban az összes kihelyezett közül.

Innentől egészen a Frankenburg útig nincs pihenőhely, illetve semmi kifogásolhatót se láttam, kivéve, hogy sok gyalogos járdának használja a kerékpárutat, pedig 3 járólapos, és 2 kavicsos járóhely is áll rendelkezésükre.
A Frankenburg úti pihenőhely viszont már kevésbé jó képet mutat, a tábla üvege kitörve, az ivókút hiányzik (!!!) (talán a MÉH telepen meg lehetne találni, mondjuk már jó ideje ellopták)

Kerékpárosoknak az aluljárónál vigyázniuk kell, mert a kanyarok beláthatatlanok, és gyorsan felbukkanhat egy másik kerékpáros, vagy gyalogos is, én is majdnem elütöttem valakit.
Ez után következik a GYIK-nál levő pihenőhely, ami a leginkább "használt", csak nem az eredeti célját tölti be. Például láttam itt fiatalokat vizipipázni is, gondolom ők nem kerékpárosok voltak.
Az ivókút itt is hiányzik, csak a cső csonkja látható, illetve az egyik pad háttámláját lefürészelték (!!!). A tábla üvege természetesen kitörve, a kukának hűlt helye van, az egész pad-asztal kombináció nem mutat túl bizalomgerjesztő látványt, főleg azért, mert össze van tag-elve.

Tovább haladva az Erzsébet kert mellett halad a kerékpárút, itt van egy "megállóhely", amiből egyetlen pad van meg.

A Tóth Antal iskolánál a vízelvezetés nincs jól megoldva, most pont a kerékpárút lehajtójánál van egy atom nagy tócsa.


Besenyő lakótelep mögött két pihenőhely is van, mindkettő elég korrekt állapotban van, kivéve hogy az előbbinél a táblának nyoma sincs, a másiknál pedig ki van törve az üvege, valamit egykoron itt is volt egy ivókút, csak mire a beüzemelésére is sor kerülhetett volna, már nem volt meg.

Ezek után egészen a városhatárig nincs pihenőhely, az út jó állapotú, a felfestés egyértelmű, minden jó, de az emberek többsége itt se tudja, hogy mit jelent az a sárga vonal ott az út közepén, melyik a gyalogos és melyik a kerékpáros rész. Az Ágfalvi úti lakótelep végefelé csatornázási munkálatokba ütköztem, az egyetlen kerülési lehetőség azon a rögtönzött hídon volt, ami a betonlappal kirakott árok felett volt, ez pedig nem volt más, mint az utolsó pihenő egyik padjának háttámlája (!!!)


az utolsó pihenőhely pedig így néz ki:

Ez után az út folytatódik Ágfalva közigazgatási határáig, ahol pedig ez a látvány fogadja az út használóját:


Mindent összevetve az út szerintem elég tűrhető, vannak rossz szakaszai, de egészében szerintem jó. Amin javítani kellene, az a pihenőhelyek állapota, mert az szerintem katasztrófa. Annak ellenére, hogy kb 4 (?) éve adták át az egész kerékpárutat, a kerékpáros megállóhelyek elég lerobbant állapotban vannak. Javasolt ezek rendszeres karbantartása, a rendeltetésszerű használata.
Következőként hamarosan beszámolok a többi városi kerékpárút állapotáról is!