2011. december 31., szombat

A Széchenyi tér csodája

A -T- egykori székháza(?) illetve ügyfélszolgálata ad helyet most ennek a csodás látványnak, az egykori telefonfülkék le vannak csavarozva, de előtte még gyorsan összerongálták belülről az egészet, az ablakok koszosa, undorító. Szerencsére az épület egy része már rendbe lett téve, köszönhetően annak, hogy nyílt itt egy élelmiszerbolt.



2011. december 29., csütörtök

Tudta-e? (Megint busz)

Tudta-e, hogy December 11-óta a helyközi buszokra is felszállhatunk városon belül? A buszvégről kimehetünk a Tesco-hoz 155 forintért!  Akinek nincs bérlete, annak ez a legolcsóbb, olcsóbb még az elővételi helyi járatos jegyeknél is.  Persze helyi járatos bérlettel nem szállhatunk fel helyközi járatos buszra, kivétel a 21,14,33,32-es buszok, de ezeken a jegy is 300 pénz városon belül.

2011. december 28., szerda

Azonosítatlan várostérkép a Béke úton

Egészen pontosan a Béke úti centrum irányában álló buszmegállóról van szó. Valamikor ezévben csinálhatták, elég friss, már össze is van tag-elve, de most nem ez a lényeg. Az oldalán van egy felmatricázatlan citylight, aminek egyik fele üres, a másik felén pedig egy várostérkép látható. Természetesen ahol a térkép van, azt félig takarja egy fenyőfa. Na, de ki, és honnan szedte ezt a térképet? Csak mert ilyen feliratok vannak rajta, hogy Lokomotív Hotel, Columbus Étterem, ÉDÁSZ, MÉH (a Bánfalvi úton), ilyen meg hiányzik, hogy Flandorffer Ignác utca. Azonkívül vannak rajta olyan buszjáratok is, amik már nem léteznek, de olyanok meg hiányoznak, amik léteznek.



2011. december 27., kedd

Két ünnep között

Alig lett vége a Karácsonynak, máris megjelentek a szokásos szilveszteri árusok többek között a Várkerületen. Szokás szerint árulják a gyengébb pirotechnikai szerű eszközöket, maszkokat, műhajat, de őszintén, ti láttatok már valakit, aki az Új évet egy vacak műanyag Mickey egér álarccal a fején ünnepelte? De még ha valami normális minőségű, és egész fejet befedő maszkokról lenne szó, de neeem, ezek ilyen kis semmit nem érő gyerekjátékok. Aztán a pirotechnikai eszközök, ugyan mi értelmük van? Szilveszter este nem szabad háziállatot kint hagyni a kertben, vagy utcán, mert sicher, hogy félelmében megtámad valakit, vagy eltűnik. Nem beszélve a környezetszennyezésről, nem, csak a mindenfelé szétszórt maradványokra gondolok, hanem a levegőszennyezésre is. További "kiegészítők" között, szerintem újdonságként idén megjelent a pa-pa-pa-partyszemüveg is.



Egyébként a képeken érdemes megnézni a kontrasztot, az Adventi vásár bódéi közül a többség még áll, ahogy a színpad is, viszont mellettük már a szilveszteri árusok sorakoznak. Egyébként nem elítélendő módon több vásári házikó újra kinyitott, és igazuk is van, sokan sétálgatnak ezekben a napokban a Várkerületen, akik fogyasztanak is.



A városban egyébként -szokás szerint- körülbelül teljes a káosz, egyik bolt kinyitott, a másik nem, a buszok szombati menetrend szerint járnak, ezért a totemoszlopok ki vannak kapcsolva, de a buszokon megy az utastájékoztatás, ami olyan járatokat is bemond átszállási lehetőségnek, amik hétköznapi menetrend szerint lennének, és gondolom a beharangozott visszaváltási roham is megkezdődött, úgyhogy van itt minden.

2011. december 24., szombat

KELLEMES KARÁCSONYT KÍVÁN AZ IKVAHÍR!



Szebb napokat látott KRESZ park

Feltételezem, mindenki tudja, hogy hol van a KRESZ park Sopronban. Bár a buszmegálló neve Citadella park, akik ide jönnek, biztosan nem "megyek a Citadellára" kijelentéssel indulnak el.


2011. december 22., csütörtök

Megszüntetett balra kanyarodási lehetőség

Nem tudom, hogy mióta van így, de én ma vettem észre: az Ógabona tér - Lackner Kristóf utca kereszteződésben megszűnt a balra kanyarodási lehetőség az Ógabona téren haladva, a Színház utca felől jövet. Úgy láttam viszont, hogy másoknak is újdonság a dolog, hiszen ottjártamkor épp állt egy balra indexelő kocsi a piros lámpa előtt (később ő is észrevette a megváltozott helyzetet és egyenesen ment tovább). Egy ilyen forgalmi rend változásról azért illene tájékoztatni a lakosságot. Arra is kíváncsi lennék, hogy mi indokolta a döntést. További képek a bejegyzésben

Szenteste és Szilveszter Sopronban: tömegközlekedéssel

Mondjuk a cím megtévesztő lehet. A helyzet az, hogy December 24-én 16 órakor szinte minden (illetve a 3-as 16.35-kor) leáll, December 31-én pedig 19.00-kor (3-as: 20.35). Amíg mennek, mindegyik szabadnapi menetrend szerint közlekedik.
VISZONT, mivel idén több számozott járat helyközi besorolásba került, és ezeket lehet a városon belül is használni le és felszállásra, 22.35-ig lesz -városon belül is használható- tömegközlekedés Sopronban! (egyébként a rákosi eddig is ment, csak nem tudta mindenki, pl én sem, hogy fel lehet rá szállni városon belüli közlekedésre, nem volt száma)

Járatok melyek közlekednek, és megállók, ahol lehet fel-leszállni 24-én és 31-én este. Forrás: kvrt.hu

A következő járatokra lehet számítani Szenteste napján 16 óra után, és Szilveszter napján 19 óra után:
14: végállomása Balf, Szerb Antal utca (-> Kópháza)
21: végállomása Ágfalvi úti lakópark (-> Ágfalva)
32: végállomása Gidapatak utcai lakópark (-> Harka)
33: végállomása Sopronkőhida, Pesti Barnabás utca (-> Fertőrákos)

A járatok mindegyike az Autóbusz-állomásról indul, és több fontosabb megállóhelyet is érintenek: Várkerület, Ógabona tér, Erzsébet utca, Kossuth Lajos utca, Móricz Zsigmond utca, Mátyás Király utca...

2011. december 21., szerda

Utcanévtáblák eltűnőben




A fenti képeket a Tégla, a Hüvelyk és a Domb utcákban készítettem. Ez csak néhány példa, még van jópár hely Sopronban, ahol lett kihelyezve a pár évvel ezelőtti "utcanévtáblakihelyezésihullám"-ban tábla, mára viszont eltűnt, vagy erőteljesen meg van rongálva. Komolyan, valaki ezeket leszedi, és elteszi magának? Vagy mit csinálnak vele? Mert hogy ezek műanyagból készültek, MÉH-telepre nem vihetők, körülbelül semmire se jók.

2011. december 20., kedd

Kisbalfi buszmegálló

A kisbalfiak kaptak karácsonyra egy buszmegállót.
Jöttek, lerakták fél óra alatt, aztán elmentek.
Valószínüleg a megszűnt megállóból hozták át, és kibírt úgy fél évet az erdő alatt esténként a korom sötétben, hogy nem verték szét.
Aki meg arra kíváncsi, hogy ebbe a megállóba mikor jön a 14-es busz, az kattintson     ide

2011. december 16., péntek

Lassan életveszélyes a zajvédő fal

Konkrétan arról a rövid szakaszról van szó, ami az Agyag utcából az Ív utcába irányuló gyalogos átjárónál van, a 84-es főút belterületi szakaszán. A képeken jól látszik, hogy a fal már megdőlt, kiváncsi vagyok, ez a szélvihar ami most tombol, milyen hatással lesz rá. A közelben van az "Aranyhegyi ipari park" buszmegálló is.


2011. december 7., szerda

Parkolóautómata betört kijelzővel


Érdekes módon tört be a kijelző, ugyanis felette van egy plexilap, ami sértetlen, viszont a kijelzőből az LCD folyadék is elkezdett kifolyni, hogy történhetett ez? A helyszín: Deák tér

2011. december 6., kedd

Megint üzemképtelen belvárosba hajtást gátló oszlop

A Templom utcában található automatikus, behajtást biztosító rendszerről van szó, nem tudom hogy mi is ennek a hivatalos neve, a lényeg, hogy ha odaáll egy kocsi, akinek van engedélye behajtani, lehúzódik az oszlop, és bemehet az autó. Erről már korábban írtunk. Állítólag már többször meghibásodott, most viszont kimondottan látványos a hiba, íme:


2011. december 3., szombat

Festmény a városnak

Halálának huszadik évfordulóján, Rázó József egy, rézmetszet alapján készült, 17. századi városképet ábrázoló festményét ajándékozta a Rázó család Sopron városának, melynek címe "Sopron a középkorban". Amint azt a festőművész fia, Rázó László elmondta, a festmény a festőművész egykori műtermében volt megtalálható, de a család úgy vélte, a város tulajdonában jó helye lesz. A festőművész Sopron városának 700. évfordulójára készítette a művet, melynek középpontjában a Tűztorony látható, ami csak talpazatában emlékeztet a jelenlegi építményre. A városháza termeit Sopron híres embereiről nevezik majd el, e festmény a Lackner Kristóf teremben lesz elhelyezve.
A festő halálának 20. évfordulója alkalmából tárlat nyílik vasárnap 16.00-kor a Best Western Pannonia Med Hotel -ben, ahol 42 kép kerül majd kiállításra.



2011. december 1., csütörtök

Papréti zsinagóga

A Wikipedia szerint a soproni Papréti ortodox zsinagógát 1890-1891-ben építették. Utolsó rabbija Simon Jiszrael Posen volt. Az épület 1956 óta van üresen, a Kádár-korszakban a TIT kapta meg, de ők nem tudták hasznosítani, ebben az időben romlott le nagyon az állapota. Jelenleg a soproni önkormányzat tulajdonában áll, a tervek szerint a kortárs képzőművészeknek teremtenek majd itt helyet. Az állapotáról annyit, hogy jelenleg az összes ablaka és ajtaja le van falazva vagy be van deszkázva, ugyanakkor a kertjében a fű mindig nyírva van.



Az épület közvetlenül a turistabusz parkoló mellett helyezkedik el, ilyen lerobbant állapotban nem nyújt szép látványt, pedig egy kimondottan impozáns épületről van szól. Reméljük, az előzetes terveknek megfelelően hamarosan újra lesz rendeltetése az épületnek, bár az elmúlt években nem tudok róla, hogy lett volna valami előrelépés ezügyben, utoljára 2007-ben olvashattunk konkrétabb tervekről.



2011. november 30., szerda

Ruhagyárból szálloda, vagy nem

Utoljára tavaly novemberben olvashattunk a tervezett, grandiózus Hotel Scarbantia -ról, akkor arról volt szó, hogy idén tavasszal elkezdődik elsőként a régészeti feltárás, aztán pedig az építkezés. Az eredeti terv az volt, hogy a város legnagyobb szállodájává alakítanák át az épületet, megőrizve annak városképbe illő arculatát, ugyanakkor a kor követelményeinek megfelelően. Erre szükség is lenne, hiszen rendkívül nagy területet foglal el az épületkomplexum, ráadásul frekventált helyen, nem messze a belvárostól. Tervben volt (van?) még az is, hogy a Szög utca és a Hátulsó utca között kapcsolatot hoznak létre, mely egy sétány formájában lenne megvalósítva. (aztán még sokminden van/volt tervben...)
Meg nem erősített információk szerint azonban ez a nagyszabású átépítési terv dugába dőlni látszik, hogy hogyan tovább, arról semmi információm nincs. Minden esetre az épületkomplexum állaga egyre romlik, és bár be nem tudtam jutni, az állagromlás kívülről is szemügyre vehető. Egyébként az udvar egyes részein fűnyírás nyomai tapasztalhatóak, valamikor biztonsági őr, és kutya is tartózkodik itt.
Íme képgaléria a jelenlegi állapotokról:

2011. november 28., hétfő

Teljesen kiürült a Fenyő Áruház

Az IKVA és Fenyő áruházak egykor hatalmas forrgalmat bonyolítottak. Volt olyan időszak, amikor mndegyikben volt egy nagyobb műszaki bolt, és egymástól próbálták elcsalogatni a vevőket, de volt itt CBA, Kontúr, bútorbolt, OTP, mindenféle...

2011. november 26., szombat

Végleg bezárt az Esterházy Majorságok boltja?

Szeptember elején lett kitéve a felirat, hogy "Technikai okok miatt Szeptember 30-ig zárva", majd ez a szöveg körülbelül november elejéig fogadta az arra tévedőket. Jelenleg dátum már nincs rajta. A bolt egyébként 2010 májusában nyitott, kuriózumként csak környékbeli termelők termékeit árulva. Sajnálnám ha tényleg bezárna, hiszen itt a fertődi szörptől elkezdve különböző mézeken át a balfi ásványvízig mindent lehetett kapni...