2011. augusztus 5., péntek

Új helyközi járatos Balfi busz

Augusztus 1-től átkerült a 14-es busz a helyi járatból helyközi járatba.  Sopron, Lackner Kristóf utcai autóbusz állomásról indul Balfon keresztül Kópházára, majd ott megfordul, és ugyanazon az útvonalon visszamegy Sopronba.    Soprontól Balfig felszállhatnak rá helyi járatos bérlettel, -jeggyel is, viszont Balftól Kópházáig már szigorúan helyközi járat.

Fikátorok bőven akadtak, volt olyan nyugdíjas, aki Sopronba akart utazni, a sofőr figyelmeztete, hogy a busz még csak Kópháza irányába megy, de ő akkor is felszállt, aztán kiakadt, hogy miért Kópháza a végállomás, aztán miért kell leszállni (a busz üresen fordul meg), aztán hogy ő felkeresi a Volán "vezérét" meg hogy írni fog az újságba, hogy ez milyen hülyeség. És mindezt tette rögtön az első napon, a kb 7-ik járaton.






Részlet a menetrendből

Vegyük újra a témát egy másik szemszögből!

  1. A Lacknerből indul a busz, nem a Plázától, de ez a balfiak 98%-át nem érinti
  2. Továbbra is felszállhat rá a nép a helyi járatos jeggyel, bérlettel.
  3. A szanatórium felé befordul, előbb haza érhetnek a Balfiak.
  4. A szanatóriumnak is van megállója (mindig van felszálló, és nem csak 1-2).
  5. Oda-vissza érinti a palackozót (ha olyan a járat), tehát jön a soproni az üvegeivel, a palackozónál megtölti vízzel, addig a busz felmegy Kópházára, és visszafelé újra érinti a palackozót, az utas meg megy haza a balfi vízzel sopronba)
  6. Kisbalfiak a domb tetejéig utazhatnak, nagyrészük 100 métert sem gyalogol hazáig.
  7. Kópházi utazhat Balfra, és vissza.
  8. Kópházi vesz egy bérletet Kópháza és Kisbalf között, plusz egy helyi járatos bérletet, és kb ugyanott van anyagilag, csak most már felszállhat az összes városi buszra is.
  9. Diákoknak kiváló iskolába járó busz, üres buszra szállhatnak fel, ráadásul szép nagy csuklós busz.
  10.  Kópháziaknak van egy percre pontosan induló buszuk, nem kell görcsölni, hogy miféle teli busz érkezik, és a sofőr megáll-e, ha tömött a busz.   
  11. Kópházáról kb egész órakor indulnak a reggeli járatok, fél óra a menetidő a végállomásig, bárki beér az iskolába vagy munkába, akár még a helyi járatos átszállásra is van idő.
A harmadik napon már kb 10 utas utazott Balfon túl (helyköziként Kópházára), úgyhogy nem kell a fikálás, rá fog jönni a nép, hogy ez így egy nagyon szuper dolog.  Akinek meg nem tetszik, az mehet a Volán "vezérhez", és írhat újságcikket a helyi újságba, vagy megtanul a buszra a helyes irányba felszállni......

1 megjegyzés: