2011. november 4., péntek

Behajtani tilos. Vagy mégsem?

A nyugatmagyar.hu korábbi cikkében volt már szó róla, hogy különböző pályázati pénzekből megvalósítják Nagycenk központjának Hidegséggel való kerékpáros összeköttetését, nagyobb részben az útvonal kitáblázásával, míg kisebb részben kerékpárút építéssel. Azóta mindez megvalósult, most nézzük meg, hogy hogyan sikerült.
Ha Hidegség felől tartunk Nagycenk központja felé, akkor a Hidegségi utcán érünk be Nagycenkre. Az utcát keresztezi a 85-ös számú főút, majd folytatódik a kastély parkja mellett a lovardáig. A bökkenő csak az, hogy az utca ezen részére mindkét irányból behajtani tilos tábla van kihelyezve, kivéve célforgalom kiegészítéssel (lásd alábbi fénykép).
Közvetlenül a behajtani tilos előtt ott a kerékpáros útirányjelző tábla, ami megmondja nekem, hogy 1,3 km múlva ott leszek, ha egyenesen megyek tovább ezen az utcán. Ez persze azt jelenti, hogy végigmegyek a Hidegségi utcán, az utcát a Szent Imre utcával összekötő új kerékpárúton, végül ez utóbbi utcán (lásd alábbi ábra).  
Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan tudom mindezt úgy megtenni, hogy a célforgalom kategóriába essek. Szerintem a jelenlegi kitáblázás mellett nem hajthatok át a Hidegségi utcán még kerékpárral sem. Csak akkor tehetném meg mindezt, ha lenne "kivéve kerékpár" kiegészítő tábla. Kommentben várom a cáfolatokat, az út kitáblázójának az álláspontjára is kíváncsi lennék.

3 megjegyzés:

  1. Jó kérdés, hogy a behajtani tilos az most gépjárművekre vonatkozik-e, vagy járművekre is. Én hülye vagyok a kreszhez. Ha abban az utcában van dolgod, akkor akár autóval is bemehetsz

    VálaszTörlés
  2. "Ha abban az utcában van dolgod, akkor akár autóval is bemehetsz" - ez a része világos. Pont az itt az érdekes, hogy mi van akkor, ha nem ott van dolgod, hanem elmész mondjuk Nagycenk központjáig, ahogy a kitáblázás mutatja, mert ekkor keresztül kell menned az utcán.

    VálaszTörlés
  3. Az adott útszakaszra kerékpárral behajthatsz (célforgalomtól függetlenül). Csak akkor vonatkozna a jelzőtábla a kerékpárra is, ha nem lenne alatta kiegészítő-tábla (kivéve célforgalom, taxi. stb.)

    VálaszTörlés