2012. január 24., kedd

Útszűkület kikerülve

A helyszín az Ágfalvi úti lakótelep vége, konkrétabban a kerékpáros pihenőhely melletti rész. A városból idáig haladó kerékpárút innentől már a környező kiskertek valamint a faluban élők személygépjárműves haladásához is egy alternatívát kínál, a 86108-as út helyett. A vasúti híd mellett van egy kereszteződés, ahol erre az útra fel/le lehet hajtani.


Ez eddig is volt, ezzel nincs is semmi probléma. Az újdonság viszont a fenti és alábbi képen látható útszűkület tábla, valamint az a két vas oszlop, melyek miatt tulajdonképpen a táblát is kitették. Ezzel feltételezhetően lassítani akarják a forgalmat, hogy ha valaki netalán 70-el jönne a kisebb útról, hirtelen ne hajtson rá a főbb útra, anélkül, hogy körülnézne, ezáltal akár balesetet is okozva. VISZONT, úgy tűnik, az embereknek ez a fajta lassítás nem nyerte meg a tetszésüket, vagy azt hiszik, hogy a két oszlop között már nem fér el egy személygépjármű, ezért a papíron kizárólag kerékpárosok által járható utat használják, egészen a következő keresztutcáig, ahol is letérnek.



Egyébként, csak hogy bizonyítsam, hogy nem a levegőbe beszélek, az út szélén egyértelmű keréknyomok tapasztalhatóak, illetve ittjártamkor is pont jött velem szembe egy mikrobusz.

1 megjegyzés:

  1. Azért van ott a szűkítő, hogy a teherautók, és pótkocsis traktorok ne tudjanak az útra ráfordulni

    VálaszTörlés